A telefonbetyár

Aki nem érti, mostanában miért nem hívom fel vagy vissza, annak most elmondom.

Kendénél egy ideje már kevésbé hatott a tic-ek elleni gyógyszer, viszont a mellékhatások kellemetlenek voltak (sokat hízott és nagyon fáradékony volt), ezért kapva az alkalmon, hogy itthon vagyunk, abbahagytuk a gyógyszert, kicsit hadd ürüljön ki a szervezetéből, talán már nem is lesz rá szükség. Ha mégis, újrakezdve jobban fog hatni és addig is lefogyasztom őt egy a menzához képest szénhidrát szegény étenddel.

A gyógyszer kiürültével sajnos lelki állapota is ingatagabbá vált és a korábbról jól ismert türelmetlensége, agressziója is visszatért. Egyszerű a képlet: ha nem az van és úgy és akkor, amikor és ahogyan ő képzelte, dührohamot kap. Ész érvek, elterelő manőverek nem hatnak, meg se hallja, a másik ember mit mond. Közös tevékenységekbe nemigen bevonható, hacsaknem biciklizünk, de azt se tehetjük egész nap … Nemcsak autista, de még nagyon makacs is. Ráadásul nemigen tudja magát értelmes tevékenységekkel lekötni és nem is hagyja magát irányítani. A szokásos tevékenységeire már ráunt a karantén eleje óta. Máskor a gitárját szokta pengetni, de annak húrjait egy laza mozdulattal átvágta ollóval, azóta nincs „zenélés” (kicsit gyógyulásnak indult a dobhártyám). Szereztem neki egy 2 hónapos kismacskát, hogy legyen egy kis játszótársa. Ez bevált, de egész napra nem elég (a macsek túlélése érdekében sem). Aztán megengedem, hogy minden nap lenyírja a füvet (minden nap nő vagy 1 mm-t, tehát ez indokolt!), azt is imádja (szegény szomszédok!). De utána nem tud mit kezdeni magával és folyton fürdeni akar. Azt megengedem, hogy reggel és este fürödjön, de napi 5-6-szor? Közben nehéz neki nemet mondani, mert a nemet nem fogadja el, nem látja be, hogy mi ésszerű és mi nem és minden nem előre jól láthatóan egy újabb dührohamba torkollik. Tehát jól meg kell előre gondolni, adott helyzetben mire mit válaszolok.

Szerencsére kitalált magának egy újabb tevékenységet! Telefonál. Eleinte csak az apját és a nagyszüleit hívta fel, napi kétszer. Ezt igyekeztem úgy beosztani, hogy tanuljuk is a türelmet és el is érjek nála valami más tevékenységet, például „felhívtad a papát, most szépen teríts meg, hogy ebédelhessünk és akkor délután felhívhatod a másik nagypapát is.”. Csak hát neki nem volt türelme sorba állni, amikor a türelmet osztogatták, … ilyenkor elkezd engem kérdezgetni: „mikor hívhatom a papát?”. Az időről fogalma sincs, mégis megnyugtatja, ha azt mondom „egy óra múlva”. Ez elindít egy magasröptű beszélgetéslavinát, mellyel kitölthetjük a következő egy órát:

Kende: mikor lesz egy óra múlva?

Én: 60 perc múlva. Nézd, most van 12.52. Amikor 13.52 lesz. Ok?

Kende: Mikor lesz 13.52?

Én: figyeld az órát.

Kende: Anyaaaaaa! Már egy-kettő-öt-három van! Mikor lesz 13.52?

Én: már csak 59 perc, Kende.

Kende (fél perc múlva): Anya, letelt már? Hívhatom a papát?

Én: nem, még várnod kell. Addig gyere, olvasok neked.

Kende: nem akarom! A papát akarom felhívni. Hívhatom már?

….

Kende: Anya, elromlott az óra! Add ide a telefonod, azon jó az óra!

Én: nem adom, nekem is szükségem van rá, de nézd, megmutatom, pont annyit rajta az idő, mint a sütő óráján! Te nézd a sütő óráját!

Kende: add ide a telefont, vigyázok rá!

….

Kende: Anya! A papának megígértem, visszahívom! Várja! Most kell visszahívnom!

Én: Kende, megbeszéltük, hogy mikor hívhatod. Gyere, addig öntözzük meg a virágokat!

Kende: nem! Utállak! Telefonálni akarok!

Én: ha segítesz meglocsolni a virágokat, hamarabb lesz 13.52!

Kende: Akkor a Gergőt akarom felhívni!

….

Szóval elvagyunk ezzel egy órán át (ezért is kell jól meggondolni előre, türelmet akarunk-e tanulni (így lehet, csak mondom, ha valaki erre vágyna!) vagy szükség van-e egy kis nyugalomra (akkor odaadom a telefont) . Nincs jó válasz, amely megnyugtatná. Az az opció nem létezik, hogy most játsszunk „csendkiráyt”, vagy ha csendben bírsz maradni 2 percig, akkor … nem bír.

A lavina igazból akkor indult el, amikor elromlott a játékhelikoptere és kitalálta, hogy hívjam fel Zs-t, aki szerelni szokott nálunk. Nyilván a 2000 Ft-os játékhelikopter javítására nem hívnám ki a szerelőt … próbáltam ezt el is magyarázni Kendének egyszerűen. De ő nem tágított. „Anya! Hívd fel Zs-t, szerelje meg (a) helikopterem!”. Megint elmagyaráztam türelmesen, miért nem hívjuk fel Zs-t aki különben sem ér rá, mert más dolga van. De anya nem érti ezt és kit érdekel, miért nem ér rá Zs, amikor „én ezt akaroooooom és a helikopter nem működik”. Így amikor nem figyeltem, intézkedett ő. Felhívta Zs-t. Elmondta: „gyere szerelni, elromlott a helikopter!”. Aztán még négyszer felhívta, nyilván nem kapott kielégítő választ. Aztán Zs kikapcsolta a telefonját. Amikor erre rájöttem a híváslistából és mert próbáltam én is felhívni, hogy elnézést kérjek, elmondtam Kendének, hogy ilyet nem csinálhat, ha telefonálni akar, el kell kérnie a telefonomat. Ezen nagyon megsértődött és miután összezúzta a helikoptert, közölte, ő világgá megy és már vette is a cipőjét.

Azóta folyton telefonálni akar és folyton elkéri az ehhez alkalmatos eszközt. Ha nem adom oda, fürdeni akar vagy megszökni (amennyiben már kész a fűnyírás aznapra). Vagy enni. Nos, amint felmérem melyik a kevésbé rossz opció (erre kb. egy másodperc áll rendelkezésemre, ha nem akarom, hogy birkózásba torkolljon a helyzet), belemegyek egy-egy hívásba. Főleg, amikor már nem bírom, hogy „mikor hívhatom fel a …?”. Amíg telefonál, van egy kis szünetem. (Bocs előre is attól, akit felhív!). Hú!

Eleinte az osztálytársait hívogatta, de aztán, mivel naponta többször hív mindenkit és nem is nagyon mond semmit (a verbális kommunikáció nem az erőssége), már nem veszik fel a telefont. Én persze nagyon örülök, mert ez is egy lehetőség (köszi vírus!), hogy fejlessze a kommunikációs képességeit és a korábbihoz képest egye jobban elbeszélget … (korábban telefonon egyáltalán nem tudott beszélni, hiszen az nagyon elvont). Az is nagyon jól esik, hogy a felnőttek, akiket hív, nagyon igyekeznek tovább gördíteni a beszélgetést és kedélyesen elcsevegni vele. De azért mindennek van határa. Szóval ahogy a közelebbi barátok már nem vették fel a telefont, Kende rátért a telefonregiszterem többi kontaktjára. Tegnapelőtt felhívta a könyvelőmet, a szentendrei gyepmestert és 2 régi indiai szomszédot (szerencsére whatsapp-on). Aztán este lefekvés előtt rájött, a nagyszülei balatoni szomszédait is felhívhatná! Szerencsére késő volt … (reggel és este még és már alszanak az emberek mind …). Ma reggel azzal törte rám a hálószoba ajtaját, hogy ő ma a polgármestert fogja felhívni. Még a végén elintézi nekünk, hogy elmúljon a vírus!

Mi nem unatkozunk a karantén alatt sem. Hamarosan ti is sorra kerültök a telefonomban, úgyhogy ti sem fogtok!