Lohonyai Dóra
– elsősorban ember, anya, autizmus aktivista, író –
Lohonyai Dóra
– elsősorban ember, anya, autizmus aktivista, író –
“Nem az vagyok, ami megtörténik velem. Az vagyok, amivé válni akarok.”
– C.G. Jung

Könyveimről
Az első könyvem egy napló-memoár a család kalandos indiai útjáról, melybe beleszőttem az autizmussal való együttélést és azt, hogy én, mint anya ezt hogyan éltem meg. Egy őszinte külső-belső utazás sok humorral és belső vívódással egy különös, minden szempontból más világban hindu istenek és majmok közt.
Második könyvem több szereplő szemén keresztül mutatja be a család első tizenhárom évét az autizmussal. Mesélek, mint anya, aki fokozatosan szembesül az új valósággal és tanul bele ebbe a különös életbe. Megszólal a két autista gyermek, akik szemüvegén keresztül az olvasó beleláthat az autisták érzéseibe, megéléseibe és hangot kap a legkisebbik, neurotipikus gyermek is, aki teljes természetességgel éli meg a hétköznapokat a korántsem szokványos idősebb testvérei mellett.
A könyv teljes árával az Autisták Köztünk Boldogan Egyesületet támogatod!
Lohonyai Dóra vagyok, elsősorban ember, aztán anya, autizmus aktivista, író, üzletasszony, sorsnavigátor.
Az életem gyökeresen megváltozott a gyermekeimnek köszönhetően. Háromból az első kettő autista. A fiam enyhén értelmi fogyatékos és Tourette-szindrómás. Mindketten figyelemzavarosak. A harmadik gyermekem hagyományos fejlődésű, de kicsit sem átlagos. Egyedül nevelem őket.
Első könyvemet róluk és értük írtam. Célom, hogy minél többen megismerjék és elfogadják az autizmust, mely immár minden 100. embert érint.
2018 őszén nekivágtam gyermekeimmel Dél-Indiának, mert egy ottani guru azt ígérte, tud nekünk segíteni: nem elmulasztja a gyógyíthatatlant, hanem megváltoztatja a karmánkat.
Előadásaim
Az előadásaimat magyarul és angolul igény szerint állítom össze.
Általában személyes inspiráló történetemről, fejlődési utamról szólnak és sokaknak adnak erőt, segítenek kilépni a hétköznapi gondokból és távolabbról szemlélni az egyéni nehézségeket.
Én az élet kihívásait lehetőségeknek tekintem, melyek által önmagunkat tudjuk felülmúlni és jobbá, többé válni. Ezt a fajta szemléletet próbálom közvetteni.
TEDX előadásom
Blog
Miről olvashatsz a blogomban?
A blogomban az autista gyeremekeimmel való hétköznapi szösszeneteinket, kedves jeleneteket osztok meg, hiszen sokan megszerettek és követnek minket nem mindennapi fejlődési utunkon az autizmussal az indiai utunk óta, amit szintén blogban osztottam meg.
Támogasd az Egyesületünket!
Támogasd adód 1 %-ával az Egyesületünket!
Autisták Köztünk Boldogan Egyesület
Adószám: 19295895-1-41
Ma már minden 100. ember autista. Ez azt jelenti, hogy Te is ismersz legalább egyet! De tudsz is róla?
Célunk az autisták, -felnőttek és gyerekek,- boldog integrálása a társadalomba Magyarországon.
Bízunk abban, hogy létezik hosszú távú, félig önfenntartó megoldás az autizmussal élő emberek számára, és hozzájárulhatunk a gondoskodásra szorulók és családtagjaik életminőségének javításához.
Az egyesület célja az autisták integrálása a társadalomba közép és hosszú távon. Középtávon szociális és kommunikációs képességeket fejlesztő tevékenységeket szervezünk autista fiatalok számára és támogatjuk szüleiket is gyermekük diagnózisával és az új élethelyzettel való megbirkózásban. Egyúttal hosszú távon az autisták lakhatását és munkavállalását szeretnénk megoldani, hogy ők is a társadalom értékes tagjai lehessenek.
Támogasd adód 1 %-ával az Egyesületünket!
Autisták Köztünk Boldogan Egyesület
Adószám: 19295895-1-41
Ma már minden 100. ember autista. Ez azt jelenti, hogy Te is ismersz legalább egyet! De tudsz is róla?
Célunk az autisták, -felnőttek és gyerekek,- boldog integrálása a társadalomba Magyarországon.
Bízunk abban, hogy létezik hosszú távú, félig önfenntartó megoldás az autizmussal élő emberek számára, és hozzájárulhatunk a gondoskodásra szorulók és családtagjaik életminőségének javításához.
Médiamegjelenések
Nők Lapja
NLC interjú
Gyerekszoba.hu
Jazzy Randevú
Klasszik Rádió – Duett
Nők az Úton
Heti TV
Mindennapi Pszichológia
Iránytű Szentendre
“A seb egy olyan rés, ahol fényesség hatolhat beléd.”
Rumi
Lohonyai Dóra
Elsősorban ember, anya, autizmus aktivista, író.
Menü:
Könyveim
rólam
Kapcsolat
Jogi dokumentumok:
Általános szerződési feltételek
Adatkezelési nyilatkozat
Sütik kezelése
Impresszum
Webdesign – Maze WebArt