Kategória nélküli

Anya, átjöhet egy barátom?

Nyár van és itthon többnyire vagyunk. Próbálok programokat szervezni a gyerekeknek, de hát a kis tiniknek már nem én vagyok a társaság, hanem a kortársaik. Nem is könnyű közös programokat kitalálni, mert míg kisebb korban azt mondtam „ide megyünk”, most már mindenkinek megvan a maga akarata és hol egyik, hol másik nem akar valamit, Kendét meg nem is lehet akárhová vinni, pld. szabadulószobába, ahová Karsa fiam menne, fél eljönni és nem is érti, mire jó az (de tényleg, ki érti ezt?). Már önmagában kihívás ezt összehozni, mikor autista, értelmi fogyatékos gyereket egyedül hagyni nem lehet. 

Próbálok hát barátokat hívni hozzánk. A legkisebbik fiamhoz jön is sok barát, majdnem minden nap átugrik valaki játszani. De az autista gyermekeimmel kicsit bajban vagyok. Kíra már egész ügyesen barátkozik és van is barátnője a suliból: egy. Azért egy, mert egy kis létszámú vidéki gyógypedagógiai iskolába jár, ahol több a fiú, mint a lány és nem nagy a választék. De ő jár lovagolni és a lovak révén, ami az ő „témája”, már több barátnőre tett szert, akikkel egy szenvedélyen osztozik. Néha még egy kicsit sután kommunikál, de napról napra jobban és a kedves, érzékenyebb lányok ebben segítik is őt. Kendével viszont gondban vagyok. Neki is van osztálytársa, de tényleg nem sok. A legtöbben nehezen tolerálják a furcsa viselkedését, ki-kitörő agresszióját, látszólag indokolatlan káromkodásait és haraggal, megtorlással felelnek. Első-másodikban volt egy kis barátja, akit mindannyian nagyon szerettünk és sokat jött hozzánk, de ő sajnos kinőtte Kendét. Ő gyorsabban haladt előre útján, már nem olyan kisfiús és Kende évet is ismételt kétszer, még a gyógypedagógiai iskolában is, tehát elhaladtak mellette az osztálytársai. Neki, aki nehezen tűri a változást, folyton változó életet kínál a sors, hogy megtanulhassa ezt is. Szinte minden évben új osztálytársak és új tanár. Mire összebarátkozik nagy nehezen valakivel, már jön is az újabb változás. Több kisfiúval szeretne játszani, de sokaknak sajnos nem nyitottak erre a szülei, talán nem tudnak mit kezdeni Kendével, tartanak hát tőle. De ezt csak találgatom, hiszen nem mondják meg. Marad egy kis barátja, akin már most látni, hogy hamarosan ki fogja nőni Kendét, … ő is. De addig is. Addig is egy igazán tüneményes, érzékeny, elfogadó kisfiú, aki segít neki áthidalni a nehézségeit. Amikor Kende elakad, mondjuk nem tudja kifejezni magát vagy túlságosan ragaszkodik a képtelen elképzeléséhez, az ő szintjén magyaráz neki, tovább lendíti, kihúzza. Sajnos ez a fiú igen messze lakik, viszont már egyedül buszozik, hévezik, csak a hévhez kell lemenni érte autóval. Iskolaidőben csak elhozom a suliból és másnap reggel meg bevisszük, de ilyenkor nyáron hozzuk-visszük. Kende sokszor kérdezgeti: „Anya, holnap átjöhet egy barátom?”. Én meg már hívom is azt az egyet. Ha a válasz nem, mint az esetek nagy részében, akkor Kende azt mondja: „DE!”, mert hiszen ő ezt akarja. Hiába magyarázom, hogy most ezért nem tud, vagy azért, ő ezt így képzelte és ehhez ragaszkodik. Aztán nagy nehezen megérti, hogy ez a fiúcska nem ér á, erre azt mondja: „akkor egy másik barátom!”. Nagyon szeretne barátokat. Akkor is, ha ez neki nehezen megy és én csak reménykedek, hogy átjön hozzá valaki.

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.