Csapások és szárnycsapások E-KÖNYV
3999 Ft
A Karmaváltás, Fél év Indiában egyedül három gyerekkel és az autizmussal című sikerkönyv
szerzőjének második könyve
ezúttal a család első tizenhárom évét mutatja be kronológiai
sorrendben.
Az őszinte és személyes történet naplóregény formájában íródott, amelynek különlegessége, hogy felváltva szólaltatja meg az anyát és a három gyermeket. Az első két gyermek elbeszélése által belepillanthatunk az autisták nézőpontjába, a harmadik gyermek monológja pedig rávilágít, milyen az élet két autista testvéreként, egyedül nem autista gyermekként, kisebbségben. Az édesanya tollából kiderül, min ment keresztül ő maga, onnan, hogy évekig nem tudta, miért mások a gyermekei, a diagnózisig, a sok terápián keresztül a hétköznapi megélésekig. Egyben az anya fejlődéstörténete is ez a könyv, egy út a kételyektől az elfogadásig egy kemény és tudatos önismereti önmunkán keresztül.
A könyv egyedi szemszöget nyújt abban a tekintetben is, hogy az autizmust, ami bár ma még nyilvánvaló nehézség, mégsem problémaként mutatja be, hanem a fejlődés és tanulás lehetőségeként, amelyből sokak erőt meríthetnek. Hangvétele pozitív és előre tekintő, néhol humoros. Mivel az író az autizmusra lehetőségként tekint, megmutatja, hogyan lehet nehezített pályán is megtalálni a boldogságot a nézőpontváltáson és a hálán keresztül.
Ez a könyv egy édesanyának és három gyermekének első tizenhárom évéről szól az autizmussal.
Őszinte, igaz történet arról, hogyan várták a gyermekeiket, hogyan derült ki, hogy autisták, és hogyan tanultak meg együtt együtt élni ezzel. Egy személyes történet belső átalakulásról, emberi kételyekről, fájdalomról és megoldáskeresésről. Egy anya útja, amelyből sokak tanulhatnak és relativizálhatják saját nehézségeiket. Egyben két autista gyermek sorsa, amely révén egy picit megismerhetjük az autizmust. És végül egy kistesó ösvénye, akinek bár nehéz feladat adatott, mégis óriási lehetőség is egyben. Egy történet elfogadásról, szeretetről és újjászületésről, és arról, hogyan tudjuk megtalálni a boldogságot rendhagyó és nehezített körülmények között.A könyvben felváltva szólal meg az édesanya és a három gyermek. A két autista gyerek szemüvegén keresztül az olvasó belepillanthat, milyen az élet más szemmel. A legkisebb gyermek nézőpontja pedig szemlélteti, hogyan látja a világot egy kistestvér ilyen helyzetben.
Ma már minden 100. ember autista. Ez azt jelenti, hogy a kedves Olvasó is ismer legalább egyet, csak nem biztos, hogy tud róla. Az autizmust nem lehet eltüntetni, meg kell tanulnunk együttműködni vele. Ez a könyv ehhez szeretne segítséget adni.
„Több évnyi düh, fájdalom és kitaszítottságérzés tanított meg rá, hogy az együttérzéshez, majd az elfogadáshoz csak az értésen keresztül vezet az út. Hiszen nekem kell előbb megértenem, miért nem értenek minket az emberek, és együttéreznem azokkal, akik nem tudnak velem. A változást mindig magunkkal kell kezdenünk. És végül megtanultam kívülről ránézni az életünkre, ami a nehéz pillanatokban különösen segít. Ilyenkor még mulatságosnak is tűnik a mi kis különleges életünk.”



Értékelések
Még nincsenek értékelések.