Párbeszéd Istennel

Amikor a nő megtudta, gyermeke halmozottan fogyatékos, irdatlan haragra gerjedt. Haragja, mint ahogy ez így lenni szokott, tehetetlenségéből fakadt, mert felmérte, ez bizony nem olyan dolog, amivel tudna valamit kezdeni. Ez megoldhatatlan. Ez így marad. Örökre. Annyira satuba szorítva érezte magát, annyira nem találta a kiutat a csapdából, melybe akaratán kívül került, hogy évek óta aludni sem tudott. Egyik álmatlan éjszakáján aztán eszébe jutott, hogy talán Isten akar vele beszélgetni, így megkérdezte őt:

Nő: Uram, mondd, hogyan szeressem azt, aki tönkretette, sőt, örökre tönkreteszi az életemet és még értelme sincs az egésznek, hiszen neki sem jó?

Isten: Mit tett tönkre benne?

Nő: Hááát, nem ilyen életre vágytam…

Isten: Nem így képzelted?

Nő: Nem

Isten: Akkor képzeld most máskent, mi akadálya van ennek?

Nő: … Ez nem olyan könnyű …

Isten: Nem? …Megpróbáltad? … És miből gondolod, hogy neki nem jó így?

Nő: Mert egyedül van, más, mint a többiek, nem tud beilleszkedni, nem lesz boldog élete!

Isten: Ki mondta neked, hogy a boldogsághoz ezek kellenek?

Nő: Miért, mi kell hozzá?

Isten: Szeretet, elfogadás, öröm. De leginkább elhatározás, hogy mindezt véghez vidd!

Nő: Csak határozzam el, hogy boldogok leszünk? Azt hogyan kell?

Isten: Lassulj le, figyelj a részletekre, örülj a pillanatnak, hozd ki mindenből a legtöbbet. És csinálj helyet magadban, hogy meghallj engem. Én segíteni fogok.

Nő: … Ó! … köszönöm … megpróbálom …

Isten: Ez a gyerek nagyon sok örömöt fog neked adni és másoknak is. Nagy tanító, csak figyelj! Oszd meg az örömöd és a tanítást másokkal és ne aggódj a jövőn, majd én elrendezek mindent!

Nő: De mi lesz vele, ha én már nem leszek?

Isten: Gondolod, adtam volna olyan feladatot, amit nem tudsz megoldani?

A nő izmai elernyedtek és lágyan ringató felhők közt, hosszú idő után először újra mély álomba merült.