#Képes vagyok

Képes vagyok minden reggel felkelni és mindenekelőtt hálát adni mindazért a sok jóért, ami történik velünk és amit az élet ad. Képes vagyok örülni a hónak és a napsütésnek, az esőnek és a szélnek. Minden körülmények közt. Mert én döntöm el, hogyan kezdem a napot. Képes vagyok minden reggel mosolyogni a szeretteimre, mert örülök, hogy látom őket és mosolyogni nem kerül semmibe, még ha rossz is esetleg a kedvem, akkor sem. Képes vagyok minden nap újra türelmesen elmondani ugyanazt az autista fiamnak és lányomnak, hogy mossanak fogat, és az évszaknak megfelelően öltözzenek, bár sokszor úgy érzem, tizennégy év alatt ezt már meg kellett volna tanulniuk. De ha már nem így alakult, nincs értelme feldühíteni magamat rajta, nekem is jobb, ha szépen szólok. Képes vagyok minden nap zokszó nélkül lehúzni és kimosni a tizenkét éves fiam ágyneműjét, aki még mindig bepisil. Még egy ilyen tevékenységbe is lehet szeretetet vinni, ismétlésében a meditatív jelleget észrevenni. Képes vagyok nap, mint nap ugyanazt a kérdést napjában ötvenszer türelmesen megválaszolni, mert az autistát egy téma érdekel, folyton körbe-körbe és az általában nem túl érdekes számomra. Képes vagyok elnézni, hogy a fiam tizenkét évesen még mindig kézzel eszik és turkál az ételben, ami nem tetszik neki, azt jó messzire elhajítja és ha mégis valami olyan kerül a szájába, amit undorítónak tart, akkor leblokkol és kidobja a taccsot. Most már képes vagyok nyugodtan tovább ebédelni hányás szagban, majd öklendezés nélkül, akár napjában többször is feltakarítani a hányást. Képes vagyok naponta negyvenszer feltörölni a köpeteit, amerre jár, ha épp köpködős tikkje van. Képes vagyok őt minden nap felkísérni az emeletre, ahányszor fel akar menni, mert egyedül fél. Képes vagyok nehezített pályán is elmenni velük kirándulni és ugyanolyan szabad életet élni, mint mindenki más, … nem… talán szabadabbat, mert képes vagyok fittyet hányni arra, hogy mások mit gondolnak és már nem akarok nekik megfelelni. Képes vagyok állatiasan üvölteni, amikor az autista fiam a felmosó nyelét beledöfi a sípcsontomba, csak azért, mert nem raktam össze pont olyan gyorsan, ahogyan azt ő szerette volna. Aztán képes vagyok őt a mindennapos ilyen és sokszoros verbális bántalmazása („kurva anyád, geci, menj a picsába!”) ellenére is ugyanúgy szeretni, mert tudom, hogy ilyen és nem képes más lenni. Képes vagyok erre azért, mert már szembe néztem a legsötétebb oldalammal, amikor kicsi volt. Eleinte nagyon kemény volt szeretni azt, aki miatt álmatlan éjszakákat töltöttem és aki folyton megharapott és durván lökdösött, aki nem engedett magához közel és aki nem engedte magát megölelni, megszeretgetni. És aki lényével újra és újra arra figyelmeztetett, hogy nem tudok eléggé szeretni. De képes voltam ezzel őszintén szembenézni és végül megszeretni magamban is azt a részt, amit nehéz volt elfogadni. Képes vagyok észrevenni a tanítást mindebben és a sok nehézségben, amit ez a gyerek magával hozott. Képes vagyok hálát érezni iránta, amiért tanít nap, mint nap. Képes vagyok bízni úja és újra, mert látom, hogy ő így boldog, ezért nincs nagy baj. Képes vagyok észrevenni, hogy a boldogság az öröm és a bánat mögött van, azon a helyen, ahol tudjuk, hogy rend van a világban. Képes voltam elválni három ilyen gyerekkel, mert nehezített pályán is méltó kapcsolatban szeretnék élni. Képes voltam egyedül elmenni Indiába három kis gyerekkel, hogy esélyt adjak egy jobb jövőnek. Képes vagyok egyedül lenni, amikor az élet úgy hozza és abban megtalálni a szépséget. Képes vagyok minden nap újra nekivágni a kilátástalan mókuskeréknek, mert elfogadtam, hogy ez a dolgom és így könnyedén csinálom, még segítséget is kapok hozzá és rengeteg energiát. Képes vagyok újabban minden nap itthon tanulni az önállótlan gyerekeimmel, mert most épp ez a feladat és mert ilyenkor képes vagyok félretenni saját magamat. Képes vagyok folyton folyvást változni és tanulni, mert hiszem, hogy ezt az élet célja. Képes vagyok másoknak is adni az általam megszerzett tudásból és tapasztalatból, mert így még több értelmet nyer az, ami velünk történt, történik. Képes vagyok elfogadni, hogy mások nem tudnak elfogadni minket, mert furcsán viselkednek a gyerekeim, mert tudom, hogy nem ellenünk teszik. Képes vagyok másokat is lelkesíteni, mert az energia, bármilyet sugárzol is ki magadból, mindig sokszorosan visszajön. Képes vagyok tulajdonképpen bármire, amit elhatározok. Csak tenni kell. Amint lehet és nem halogatni, mert nem tudjuk, mennyi időnk van.

(ezt a bejegyzést az InStyle felkérésére írtam, a #képes vagyok szemléletformáló kampány keretén belül)