Tűzijáték!

Nálunk kérem mindig tűzijáték van! Vagy azért mert van, vagy azért, mert lesz (tehát nincs).

Kende fiam évek óta fóbiásan fél a tűzijátéktól. Január elsejétől augusztus 20-áig a nyári tűzijátékot emlegeti, amint annak vége, már a szilvesztert mondogatja. Olyan, mintha várná, hiszen azt kérdezgeti: „tűzijáték mikor lesz? Hangos” és valahol feszült izgalommal várja is, de ebben benne van egy nagy adag szorongás is a robbantgatás hangjától, mely az ő túlhallása számára egy borzalmas traumatikus élmény lehet minden alkalommal. Kisebb korában már a valós események előtt pár nappal annyira szorongott, hogy nem tudott aludni, fél óránként felébredt és megkérdezte: „tűzijáték mikor van?”. Ilyenkor én sem aludtam, hiszen mire elaludtam volna, már ő ébredt is. Mára már ez a félelem csillapodott benne, de azért továbbra is rápörög a témára. Ahogy közeledik a várva várt nagy nap, úgy szűkül be fokozatosan a tudata és egyre jobban csak ezt ismételgeti: „tűzijáték mikor kezdődik? Hangos lesz? Mikor lesz?”. Se hall, se lát, nem lehet hozzá bejutni, közlései egyoldalúak, a hangulat fokozódik. 

Tavaly Szilveszterkor átléptünk egy határvonalat. Kende jobban várta a tűzijátékot, mint amennyire félt tőle. Buli volt nálunk és ő ilyenkor el szokott bújni. Nem szeretni a sok embert, még akkor sem, ha mindenkit ismer évek óta. A saját szülinapi zsúrján, melyet ő kért, kisebb korában a kertből vett részt, mint külső megfigyelő. Az ablakon keresztül nézte a vendégeit, amint játszanak, izgatott mosollyal az arcán. De most szilveszterkor annyira felvillanyozta a tűzijátékos várakozás, hogy elillant a társaságtól való félelme és ott maradt velünk, életében először. A többi gyerek üvöltve rohangált, mi felnőtek hol beszélgettünk, hol társasoztunk, hol táncoltunk. Kende mindeközben, mint egy kis hangos árnyék, velünk tartott és meg-megszólalt: „tűzijáték!”. Ezt nagyon sokféleképpen tudta előadni. Mind a hangszíne, mind a hanglejtése változott. A mimikája is, a testtartása is egész más képet mutatott. „Mikor lesz tűzijáték?” kérdezgette, mire a kedves barátok, akik őt jól ismerik, mind megnyugtató válaszokat adtak. Ki úgy, hogy majd a tánc után, ki úgy, hogy megpróbálta belecsempészni az óraolvasást (nézd, majd ha a kis mutató ide és a nagy mutató oda ér), van aki a figyelmét akarta elterelni. De ő csak kipirultan az izgatottságtól, a legképtelenebb helyzetekben, váratlanul elrikantotta magát: tűzijáték! Ez egyre csak fokozta az amúgy is vidám hangulatot, hiszen elég szürreális volt, ahogy a kis árnyék észrevétlenül valaki mögé lopózott és kontextustól függetlenül beindult. Vagy amikor társasozás közben időre kellett szavakat felsorolni egy adott témában és ő bekiabálta: „Tűzijáték????!!!”

Aztán egy kedves ismerősöm észrevette: bár a gyereknek látszólag beakadt a lemez, mégis minden egyes tűzijátékot másként mondott! Volt, ami azt jelentette, júj de izgi, volt, ami azt, azért kicsit félek, volt, ami azt: most már nagyon várom, ti nem? Persze monda azt is ezzel: bátor vagyok, itt vagyok!, meg azt is: kezdek elfáradni, most már jöhetne az a tűzijáték! Meg hogy: „remélem fent maradhatok a tűzijátékon, már nagy vagyok!”. És hogy „de jó, hogy buli van, együtt tűzijátékozunk!”. Én még azt is ki véltem hallani az egyik áhitattal és kedves leklesedéssel kifejezetten nekem címzett „tűzijáték”-ból: „szeretlek Anya!”. Így aztán az új év jól indult! És most várjuk augusztus 20-át!!!