Blogom
Történetek az életünkből.
Blogom
Történetek az életünkből.
Legutóbbi történetünk:
Könyveimről
Az első könyvem egy napló-memoár a család kalandos indiai útjáról, melybe beleszőttem az autizmussal való együttélést és azt, hogy én, mint anya ezt hogyan éltem meg. Egy őszinte külső-belső utazás sok humorral és belső vívódással egy különös, minden szempontból más világban hindu istenek és majmok közt.
Második könyvem több szereplő szemén keresztül mutatja be a család első tizenhárom évét az autizmussal. Mesélek, mint anya, aki fokozatosan szembesül az új valósággal és tanul bele ebbe a különös életbe. Megszólal a két autista gyermek, akik szemüvegén keresztül az olvasó beleláthat az autisták érzéseibe, megéléseibe és hangot kap a legkisebbik, neurotipikus gyermek is, aki teljes természetességgel éli meg a hétköznapokat a korántsem szokványos idősebb testvérei mellett.
A könyv teljes árával az Autisták Köztünk Boldogan Egyesületet támogatod!
Minden blogbejegyzés:
Kegyelmi állapot
A minap megnéztem a Jaj Istenem című színdarabot, melyben Gryllus Dorka egy autista fiú anyukáját alakítja. Dorka hívott meg az előadásra, miután az Autistic Art rendezvényén megismerkedtünk. Önként nagyvonalú sorsközösséget vállalt velem és minden autista gyermeket...
Szembe nézni
Már évek óta próbálom „meglátni ami van”. Nem többet, nem kevesebbet, nem ámítani magamat, nem belelátni a helyzetekbe, amit én szeretnék, nem a vágyaim szerint látni a világot, csak egyszerűen, bátran, előítélet mentesen szembenézni. És mégis, van, amikor ez a...
Anya, átjöhet egy barátom?
Nyár van és itthon többnyire vagyunk. Próbálok programokat szervezni a gyerekeknek, de hát a kis tiniknek már nem én vagyok a társaság, hanem a kortársaik. Nem is könnyű közös programokat kitalálni, mert míg kisebb korban azt mondtam „ide megyünk”, most már...
Párbeszéd Istennel
Amikor a nő megtudta, gyermeke halmozottan fogyatékos, irdatlan haragra gerjedt. Haragja, mint ahogy ez így lenni szokott, tehetetlenségéből fakadt, mert felmérte, ez bizony nem olyan dolog, amivel tudna valamit kezdeni. Ez megoldhatatlan. Ez így marad. Örökre....

